Döntöttek: Pikó is marad polgármester
Hiába nyújtottak be 4 panaszt is az önkormányzati választás végeredménye ellen.
Hiába nyújtottak be 4 panaszt is az önkormányzati választás végeredménye ellen.
Túl sokszor szerepelt a kiadványban Sára Botond polgármester, az alpolgármester és képviselők, az ellenzékről viszont szó sem esett.
Dübörög a kampány, Sára Botond is jól tudja.
A VIII. kerületi polgármesterjelölt szerint a polgármester Sára Botond "Kocsis Máté háta mögé bújva, a rendőrséggel akarja eldöntetni a józsefvárosi választást".
Nincs könnyű dolga annak, aki meg akarja törni a Fidesz tízéves uralmát Józsefvárosban, főleg azzal a hátszéllel, ami Sára Botondnak van. Pikó András ellenzéki jelölt mégis bizakodó. A hvg.hu az önkormányzati kampányra kiválasztott 10 csatateret, amelyet kiemelten figyel. Minden héten jelentkezünk egy riporttal. Cikksorozatunk első helyszíne Szeged volt, most Józsefváros következik.
Sára Botond szerint nincs miről.
Most még nyitva a klub, kérdés, meddig.
A fideszes Sára Botond vezette önkormányzat konzultációt indított, hogy feltérképezze a gondokat.
Mindössze 3 „igen” szavazat, 11 „nem” ellenében, 1 tartózkodás mellett – ilyen arányban szavazta le a VIII. kerületi önkormányzat képviselő-testületének kormánypárti többsége, hogy egyáltalán napirendre vegyék a józsefvárosi óvodákban törvénytelenül zajló fideszes aláírásgyűjtést kivizsgáló bizottság ötletét. A polgármester, Sára Botond azzal indokolta, hogy nem támogatják a kérdés tisztázását, hogy ő már levont minden következtetést. Arra is utalt, hogy voltak szankciók, de nem derült ki, mégis kiket büntetett a saját pártját érintő, törvénytelen politikai kampány miatt.
Négyzetméterenként 1820 forintot kell fizetni az Airbnb-n, vagy más szállásmegosztó portálokon keresztül kiadott lakások után évente, ha elfogadják az előterjesztést.
Sára Botond az új polgármester. A részvétel nagyon alacsony volt.
Észérvek helyett erőből nyomta le a kormánypárt a józsefvárosi időközi polgármester-választást megelőző kampányt. Hódmezővásárhely után nem fér bele még egy meglepő vereség, országos ügy lett egy helyi választásból. Győri Péter küzdött és megpróbálta összeterelni az ellenzéki tábort. Helyzetjelentés Józsefvárosból.
Győri Péter józsefvárosi független polgármesterjelölt szerint az önkormányzat most még visszatartja a kilakoltatásokat, de a választások után tömegével indulhatnak meg, ha a fideszes Sára Botond nyer. Jelenleg 4200 önkormányzati lakás áll üresen a kerületben, szerinte ezek felét eladná az önkormányzat.
Az ellenzék közös jelöltje, Győri Péter meg is kérdezte, milyen terjedelemben számíthat arra, hogy a kampányidőszakban ő is sorra kerül.
Sára Botond, a kormánypárt józsefvárosi polgármesterjelöltje nagyon gyorsan összeszedte az ajánlásokat.
A józsefvárosi önkormányzat meghosszabbította a kilakoltatási moratóriumot. Az alpolgármester kifejezetten készséges volt a lakhatási mozgalom aktivistáival, akik a korábbi rossz tapasztalatok miatt még nem tudnak felhőtlenül örülni.